Madách Imre íróKós Károly építész, íróMikszáth Kálmán író, képviselőKardos János hortobágyi számadó csikósMóricz Zsigmond íróRózsa Sándor betyáröreg földművesKun gazda

Galéria


Az V. Kunsági Bajuszfesztivál fotógalériájába Hraskó István, Oltyán József, Puskel Zsolt, Szilágyi Péter és Újvári Sándor helyszínen készült felvételeiből válogattunk.


Jánváry Zoltán képzőművész Budapesten tanult, itt kezdett alkotni, tanítani, majd 1995-ben átköltözött a Föld másik oldalára, a nevadai Rénóba, ahol rajzot tanít, grafikákat, rézmetszeteket készít, fest és fotografál. A legújabb ötlete, hogy a magyarországi katonai hagyományőrzőket fényképez és talált is olyan galériát, amelyik az ősszel megrendezi a kiállítást. A közelmúltban itthon járva készített néhány próba-felvételt, ezek közül mutatunk be néhány hagyományőrző huszárportrét.

Tovább


A magyar-lengyel bajuszcsata ugyan elmaradt a szabolcsi Szent László Ünnepen , mert a Lengyelországból érkezett kielcei ulánusok közül csak egy viselt bajuszt de bajuszverseny azért volt, ahová a Szabolcs környékieken kívül etyeki, gyergyói és révkomáromi bajuszviselő is benevezett. A bajusz kategóriát Zsolnai Gábor nyerte, a szakállas bajuszosok között a Gyergyóból érkezett Tölgyesi Béla lett az első. A nagyszabású ünnepségre a Koronaőr Egyesület négy tagja – köztük az idei kiskunfélegyházi bajuszkirály - elhozta a Szent Korona másolatát.


A IV. KUNSÁGI BAJUSZFESZTIVÁL KÉPGALÉRIÁJA


Válogatás Gulyás Réka, Pádár Piroska, Faludy Imre, Horváth Zoltán, Puskel Zsolt, Szilvás Zoltán, Szilágyi Péter és Takács Zsolt felvételeiből.

Tovább


Haszmann Pál (1902-1977) kántortanító

Alsócsernátonban és környékén összegyűjtött néprajzi tárgyakból, hely- és kulturtörténeti dokumentumokból és népi építészeti emlékekből a Damokos család ősi kúriájában és annak kertjében rendezett be múzeumot. Halála után a gyűjtő, rendszerező és oktató munkát Pál, József és Lajos fiai és mára unokái folytatják. A falumúzeum 1999 óta alapítójának nevét viseli. A múzeum fényképgyűjteményéből kaptuk közreadásra a következő székely bajusz gyűjtemény-t.
Székely Nemzeti Múzeum, Sepsiszentgyörgy


Apáink arca

Apáink arca címmel fotóalbum jelent meg a székelykeresztúri Nagy Béla fényképész Molnár István Múzeumban őrzött hagyatékából. A szakmai tökéletességgel és igényességgel dolgozó fényképész 1926-tól mintegy fél évszázadon keresztül örökítette meg a székely kisváros és a környező falvak életének epizódjait, eseményeit és arcait. A bajuszos székely portrék közül válogattunk Sándor-Zsigmond Ibolya muzeológus-könyvtáros segítségével.

Link


Kádár Ferenc vándorfotográfus , vásári fényképész és néprajzi képeslapok kiadója, terjesztője. Képeslapjai a többnyire bajuszos őseink iránti tiszteletet, hűséget és az általuk képviselt emberi tartás iránti csodálatot sugallják, tanítják.


III. Kunsági Bajuszfesztivál – Kiskunfélegyháza – 2009. május 23.

Csilla, Deák Emese, Horváth Zoltán, Puskel Zsolt és Sashegyi László helyszínen készült felvételei.

Galéria


Magyar huszárbajusz gyerekrajzokon …

Kodály Zoltán Háry Jánosáról tartott órát 4. osztályosoknak Zsoldos Marianna, zenei könyvtáros, majd a gyerekek rajzokkal illusztrálták a dalművet. … és egy videoklippen.


Magyar bajuszok pénzeken

A magyar pénzeken és emlékérméken évszázadok óta rendre szerepel a magyar bajusz.

Szilágyi Péter, Kunsági Bajuszkirály, EB 3., építész, BudaSzentpétery István - koronaőrVarga Mihály, Kunsági Bajuszkirály, dudás és mesemondó, BugacAmbrus Kristóf, Kunsági Bajuszkirály, EB 2. , gólyalábas, Sátoraljaújhely Gulyás László vándormuzsikusBóta András, EB. 2. hagyományőrző huszár, KiskunmajsaCsepin Péter hö.huszár